A halételek elsősorban ünnepek alatt jutnak eszünkbe. Méltánytalan a háttérbe kerülésük, hiszen alacsony a kalóriatartalma, összetevői miatt rendkívül egészséges ételek készíthetőek belőle. A fejétől a farkáig felhasználható, lehet rántani, sütni, egybesültet készíteni, de mégis leginkább halászléként szerzett hírnevet magának. Ki ne hallott volna a bajai, és a szegedi halászléről, tésztával, alaplé nélkül, vagy passzírozva?

Kedves szomszédjaink hallal leptek meg bennünket, méghozzá Balatoni ponttyal, gerincet és körülbelül két-háromszeletnyi halhúst tartalmazott a csomag. Örültünk, hiszen valahogy mostanában halat nem ettünk, nem is értem miért, ha csak az árát, az ízét nézzük, és az egészségre gyakorolt hatását. Mielőtt megköszöntük volna, rögtön mondták, hogy nagyon jó hallé készíthető belőle. Illendőségből nem javítottuk ki, talán halászlére gondoltak. Jól tettük, hogy csendben maradtunk, hiszen óriási különbség van a kettő között. A receptből rögtön kiderül miért is. Olvassátok el a receptet, és készítsétek el a levest, nem fogtok csalódni.

Hozzávalók

  • 40 dkg hal
  • 1 ek zsír
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy szál sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa
  • vékony szelet zeller
  • 2 szem burgonya
  • 1 kávéskanálnyi „Erős Pista”, vagy chili
  • 1 kk tárkony
  • 1 kk só
  • 1 evőkanál citromlé

A habaráshoz

  • 2 ek tejföl
  • 1 kk búzaliszt

Elkészítése

Elképzelhető a hozzávalókat szemezgetve, sokan el sem hiszik, a zöldség félékből, hogyan lehet jó hallevet készíteni. Felmerül a kérdés, érződik egyáltalán a hal íze? Igen, és a tárkonyos, citromos kombó, nagyon illik az ételhez. A puding próbája az evés, nem húzzuk, az időt lássuk, hogyan készül a halleves.

A fej vöröshagymát félbevágtuk, hosszában, majd széltében apróra szeleteltük, forró zsíron pirítottuk.

Közben a sárgarépát és a fehérrépát természetesen megpucoltuk, és a szokásostól eltérően vékonyabbra szeleteltük. Valahol olvastuk, így roppanósabb marad, mintha vastagabbra hagynánk, vagy karikákra vágnánk, és tényleg. Ugyanezt tettük a zellerrel. A burgonyákat apró darabokra vágtuk.

Miután a hagyma kissé megpirult, hozzátettük a felsorolt zöldségeket, kicsit dinszteltük, bele morzsoltuk a tárkonyt, a sót, ez „Erős Pistát”, és a citromlevet. Párszor megkavartuk, majd 2 dl vízben pároltuk.

Az időt kihasználva a kifilézett halat kockákra vágtuk, a gerincet egybehagytuk, nagyok voltak a szálkák benne, ami nem okozhat az evésnél gondot.

Körülbelül 20 perc alatt megfőttek a zöldségek, persze, fajtája válogatja, közben érdemes kóstolni, és beletettük a halat. A lereszelt fokhagyma is belekerült direkt a végén, így sokkal jobban kiérződik az íze.

A hallevesnél nem passzírozunk, de nem akartuk, hogy nagyon híg legyen, ezért elkészítettük a habarást. A tejfölt a búzaliszttel kikevertük, ahogy felforrósodott a leves egy merőkanállal hozzátettünk és belekavartuk a hallébe. Jó módszer, mert így nem csomósodik. A hal nagyon hamar megfő, szinte percek alatt, ezért érdemes gyakran ránézni. Forrt egyet és kész is lett.

A halászlé fanoktól elnézést kérünk, de higgyétek el, aki szereti a pikáns ízeket nem fog csalódni a hallevesben sem.

Amennyiben tetszik a bogunk csatlakozz facebook oldalunkhoz https://www.facebook.com/Every-Magazin-minden-ami-%C3%A9let-109632513779468/?modal=admin_todo_tour , ahol lájkolhatod és megoszthatod a cikkeinket. Tarts velünk!

A képek forrása? saját készítés

K&P