Egyike azon gyógynövényeknek, amit hivatalosan is elismertnek nyílvánítottak. Gyulladáscsökkentő de, számos jótékony hatása miatt is közkedvelt. Könnyen termeszthető, teaként, és akár kenőcsként is ajánljuk. Története, hatása, javaslatok az alábbi cikkben elérhetőek. 

Ősidők óta használják

Az emberiség évezredekkel, évszázadokkal ezelőtt a legtöbb gyógynövényre csodaként tekintett, nem is tehettek mást, hiszen a lehetőségük a természetre korlátozódott. A körömvirág sem volt kivétel. Ütközetek alkalmával a helének sebek fertőtlenítésére használták. A 12. században a természet csodájának is nevezett Bingeni Szent  Hildegard rengeteg írást hagyott az utókorra, a természet adta gyógyítással kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg, ezért az első német tudósnak és orvosnőnek is hívták. A körömvirágot emésztési problémákra, mérgezésekre használta, az akkori időkben gyakorta előforduló ótvart, sebeket kenőccsel gyógyította. Nagy Szent Albert, más néven Albertus Magnus egyházmegyei püspök is elismerte a bőrpanaszokra kifejtett pozitív hatását.

Az 1800-as években Sebastian Kneipp, a természetgyógyászattal is foglalkozó katolikus pap bőrproblémákra, visszeres fekélyekre, sebekre ajánlotta.

Ahogy a későbbiekben bemutatjuk széleskörűen felhasználható a borongóvirágnak, gyűrűsvirágnak, kerti peremérnek, kenyérlbélvirágnak, náthavirágnak, tűzvirágnak is nevezett és gyógyhatással is rendelkező növény.

A körömvirágzat és az illóolaj hivatalos a VIII. Magyar Gyógyszerészkönyvben, továbbá az ESCOP monográfiák között is szerepel, mint elismert gyógynövény.

Legfőbb ismertetőjegyei

A körömvirág a fészkesvirágzatúak rendjébe és az őszirózsafélék családjába tartozó nemzettség. A kerti körömvirágról azt tartották, hogy a hónap első napján hozza virágait, melyre latin nevéből a calendából lehet következtetni. Kalendáriumokban az „időjós” szerep is ráhárult, úgy tartották, ha reggel 7 óráig a virágai nem nyílnak ki, aznap esős időre számíthatunk.

Az egyéves növény, Nyugat-Ázsiában, Mediterrániumban, Európában őshonos.  Gyógyhatását ismerve termesztik, szántóföldeken nagyon ritkán előfordul, kiskertekben is találkozhatunk a dekoratív és kevés gondozást igénylő körömvirággal.

Szögletes szára 40-50 centiméterre is megnő, végálló, 3-5 centi átmérőjű fészekvirágzatában sárga-narancsárga nyelves virágai kettő- három sorban vannak a fészek szélén. Levelei finoman szőrözöttek, alakjuk lándzsás, vagy tojás alakúak. A szárai és a levelei is a magas nedvtartalma miatt ragacsosak. Különböző változatai ismertek, van  amelyiknek világosabb, vagy sötétebb a porzótokjuk.

Így lehet gyűjteni, és tárolni

Vadon elvétve található, érdemes termeszteni, mert kevés tápanyagot igényel, nem kell róla folyamatosan gondoskodni, ha napos, meleg kevésbé nedves helyre, homokos, vagy középkötött helyre kerül, májustól egészen a fagyokig virágzik. Értékes növény és a kert egyik dísze is lehet.

A fészekből ki kell tépni a teljes virágzatot, vagy a nyeles virágokat, minél sötétebb narancsszínűek, annál értékesebbek. Körülbelül egy kilogrammnyi száraz drogot kapunk, 5 kg teljes virágzatból, vagy 6 kg-ot nyelves virágzatból.

Mielőtt megszárítanánk, soha ne mossuk meg, szellősen terítsük ki egy lepedőre, vagy papírlapokra. A nedvességtartalmától függően általában 2-3 hét alatt megszárad. Csak száraz, nedvességtől mentes helyen tároljuk - dobozban, vagy sötét üvegekbe - így a fénytől is meg tudjuk óvni.

Mit tartalmaz?

Illóolaj tartalma 0.2 százalék, C 18 zsírsavat, E vitamint, flavonoidot 0.2-1 százalékban, keserűanyagokat, karotinoidokat, 15 százalékban poiszacharidokat, sárga színű gyantát, színező anyagokat.

Milyen tulajdonságai fedezhetők fel a körömvirágnak?

Belsőleg teaként fogyasztva

  • antibakteriális hatású
  • emésztésre hat
  • fertőtlenítő
  • lázcsillapító
  • gőrcsoldó
  • gyulladásgátló

Milyen panaszoknál, betegségeknél segíthet a teája?

Egy csapott  púpozott evőkanál virágot  leforrázunk 2.5 dl vízzel, majd 15 percig állni hagyjuk, műanyagszűrővel leszűrjük és langyosan fogyasztjuk.

Görcsoldásra a panasz esetén egy csészével alkalmanként.

Gyomorfekélynél, nyombélfekélynél  2-3 napon át, reggel délben és este1-1 csészényit, majd 1.5 deciliter savanyú káposztalevet érdemes fogyasztani.

Fertőzéses sárgaság esetén 2-3 napon át reggel délben és este 1-1 csésze fogyasztása, majd 1.5 deciliter savanyú káposztalevet érdemes meginni.

Menstruáció szabályozására a ciklus második felétől reggel napi egy csészével.

Vértisztítás esetén reggel és este 3-4 napon át egy csészével kortyolgassunk el.

Kűlsőleg is használhatjuk

  • bőrgyulladásnál
  • ekcémánál
  • rovarcsípésnél
  • sebgyógyításra, kizárólag nem vérző sebeknél 

Körömvirág kenőcs elkészítése

A kenőcs javítja a bőr vérellátását, gyorsítja a bőr regenerálódását, csökkenti a fájdalmat és gyulladáscsökkentő.

Lassú tűzön felmelegítünk 50 dkg disznózsírt, majd kettő marék szárított kamillavirágot, szárat, levelet beleteszünk. Felhabzást követően levesszük a tűzről. Lefedve is egy éjszaka alatt kihűl. Következő napon felmelegítjük, Átpasszírozzuk a növényi részeket, a nyert kenőcsöt hűtőben tároljuk.

Ellenjavallat

Allergiát okozhat ezért kenőcsnél esetén érdemes bőrpróbát tartani, a teából pedig egy teáskanálnyit fogyasztani, várni pár órát. Amennyiben a bőr bepirosodik, a tea tünetet okoz, ne használjunk semmilyen körömvirág tartalmú készítményeket.

Amennyiben nincs lehetőségünk körömvirágot szednümk tárolnunk, vagy kenőcsöt készíteni, szakboltokban megvásárolhatóak.

A gyógynövényeket mindenki saját felelősségre fogyasztja, ha valamiben bizonytalan, betegségben szenved, érdemes szakember tanácsát kikérni.

Amennyiben tetszik a bogunk csatlakozz facebook oldalunkhoz https://www.facebook.com/Every-Magazin-minden-ami-%C3%A9let-109632513779468/?modal=admin_todo_tour , ahol lájkolhatod és megoszthatod a cikkeinket. Tarts velünk!

A képek forrása a pixabay

" Kereskedelmi felhasználásra ingyenes
Nem szükséges feltüntetni a tulajdonságokat."

 

K&P